Akadálymentes változat
Öko-Pap

A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági környezettudatos szemléletformálásra került sor településünkön.





Pap Község Önkormányzata 2018-ban pályázott az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatás elnyerésére szóló pályázati felhívásra.


A projekt célja Pap település lakosságának és intézményeinek számára a természeti erőforrások megőrzése, a fogyasztás fenntarthatóvá tétele, a környezetterhelés megelőzése a településen.


A sikeres pályázat időtartama 5 hónap, a programok havi 2 alkalommal kerültek megrendezésre 2018. november 1. és 2019. március 31. között.


Intézményi, települési, interaktív szemléletformálási programsorozatot sikerült lebonyolítanunk. A projektbe a település általános iskolája, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola, a Papi Csemetekert Óvoda és Bölcsőde, a Szociális Alapszolgáltatási Központ, mint intézmények kerültek bevonásra, valamint a település lakossága.


A pályázat folyamán 4 alkalommal workshop került megrendezésre a projektben érintett intézmények munkavállalói számára intézményi hulladékgyűjtési tanácsadás és szelektív hulladékgyűjtés kialakítása intézményi szinten témákban.


Az intézmény dolgozói megismerkedhettek a szelektív hulladékgyűjtés, illetve az újrahasznosítás fontosságával.


A lakosság számára 2 alkalommal háztartási hulladékgyűjtési tanácsadás került megrendezésre. A település lakossága betekintést nyerhetett a szelektív hulladékgyűjtés világába, megismerhették a hulladékok csoportjait, illetve nagyon sok példát láthattak azzal kapcsolatban, hogy a mindennapi háztartási hulladékaink lehetnek hasznosak is a számunkra.


Az újrahasznosítás során rengeteg kukába kidobott tárgyból tudunk valami új használati tárgyat, eszközt alkotni. Ebben segítségünkre voltak az általános iskola diákjai, akik megmutathatták kreativitásukat. Két alkalommal kreatív, játékos vetélkedőben vehettek részt, melynek során az alsó tagozatos tanulók adventi koszorút készítettek WC papír guriga illetve kartonpapír felhasználásával.


A felső tagozatos tanulók nagyon sok szép használati tárgyakat készítettek sokféle hulladék felhasználásával. Megmutatták például, hogy tejes dobozból, illetve PET palackból hogyan lehet madáretetőt készíteni, valamint ezek a kidobott anyagok milyen jól funkcionálnak akár virágtartónak is.


A diákok által készített tárgyakat a lakosok megtekinthették az önkormányzat facebook oldalán is, és személyesen is a lakossági tájékoztató alkalmával.


Az iskolások és óvodások számára 2 alkalommal szelektív hulladékgyűjtő versenyt rendeztünk osztályonként, ami igen sikeresnek bizonyult.


Első alkalommal kupakgyűjtő verseny került megszervezésre, ahol a legtöbb kupakot gyűjtő osztály, illetve osztályonként a legtöbb kupakot gyűjtő gyerek is ajándékban részesült az általános iskolában és az óvodában is. Igazán sikeresnek bizonyult a gyűjtés, a két intézmény összesen több mint 150.000 db kupakot gyűjtött össze. Az önkormányzat a kupakokat jótékony célra használta fel, egy nyírlövői kislány gyógyíttatására adományozta.


A második hulladékgyűjtő verseny 2019. márciusában zajlott, ahol az iskolás gyerekeknek papírt kellett gyűjteniük. Az előzőhöz hasonlóan most a legtöbb papírt gyűjtő osztály részesült ajándékban. Az iskola összesen több mint 1.810 kg papírt gyűjtött össze.


Pályázatunk utolsó állomásaként az általános iskola 1.-2.-3.-4. osztályos tanulói március végén egy szakmai úton vehettek részt, melynek alkalmával ellátogattak Nyíregyházára a Hulladékudvarba, ahol részeseik lehettek a hulladékok szelektálásának, kezelésének, illetve láthatták, hogy hogyan történik a hulladékok ártalmatlanítása.


A pályázat keretein belül sikerült megvásárolnunk az intézmények számára 10 db PET palack tömörítő készüléket, melyek segítségével a dolgozók egyszerűen meg tudják semmisíteni üres palackjaikat, ezzel sokkal több helyet felszabadítva azok tárolása során. Beszerzésre került még 8 db szelektív hulladékgyűjtő konténer, melyeket szintén intézményeinkben helyeztünk el.


A szemléletformálás érdekében készítettünk egy kiadványt a háztartási szelektív hulladékgyűjtés témakörében, mely újrahasznosított papírra való nyomtatása már folyamatban van.


Véleményem szerint egy nagyon sikeres és mozgalmas időszakon vagyunk túl, mely nagyon tanulságos is volt. A gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhettek a tudatos környezetvédelemmel és a hulladékok kezelésével.


Környezetkutatóként fontosnak tartom, hogy az emberek megismerjék Magyarország helyzetét a hulladékgazdálkodás terén, hiszen ez az egyik legfontosabb probléma életünkben. Arra szeretném ösztönözni a lakosságot, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg környezetük és egészségük megóvása érdekében. Figyelnünk kell a mindennapi vásárlásaink kialakításánál, hogy a fogyasztási cikkek és szolgáltatások kiválasztásánál felelősségteljes döntést hozzunk a közös cél elérésének érdekében.


A tudatformálás hosszú folyamat. Ehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő információ biztosítása, amelyekkel a lakosságnál elérhetjük a környezet iránti tudatosabb gondolkodásmódot. Így talán elérhetjük azt, hogy kialakuljon az emberekben az igény egy magasabb környezeti szint eléréséhez.


Végezetül ne feledjük a „legjobb hulladék az ami NINCS”!

 

A projekt a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

www.szelektalok.hu

 

 

 

 

 





Kapcsolódó dokumentumok:
Kiadvány - ÖKO-PAP
Szakmai beszámoló


Főoldal