Akadálymentes változat
Kiemelt hírek A község életének fontosabb hírei

Aranylakodalom, Gyémántlakodalom

"Oly sok szépet ígértünk egymásnak
Forrón lángolt szerelmünk tüze
Ha mindig ily szép lenne az élet
Nem is lenne szükség esküre.
Legyen bármily hosszú is az élet
Sírig tartó boldogságot ad,
S bátran nézhetsz az emberek szemébe
Mindaddig, míg betartod szavad!"


(Dayton)


Aranylakodalom


Idén ünnepli arany lakodalmát a településünkön lakó Koi Ilona és Oncsó László. Minden ember életéről egy-egy regényt lehetne írni, és a házasságban eltöltött ötven, illetve hatvan év bizony nem mindennapi esemény.

Ilonka néni és Laci bácsi élete sem mindennapi: voltak jobb napok, de voltak igen kemény megpróbáltatások is. Mégis, vagy ennek ellenére, kitartottak egymás mellett; 1965. november 20-a óta kapaszkodnak egymásba, és kicsit büszkén tekintenek fel társukra. Nem adták fel az első akadálynál, hanem mindvégig kitartottak, feltétel nélkül megbíztak egymásban, egymás apró-cseprő hibáit el tudták nézni, mert tisztelték és mélyen szerették egymást.

Szerelmük tüzével megalapozták a közös életüket, küzdöttek egymásért, a családért, a megélhetésért – mert tudták szüleiktől, hogy az életben semmit nem kapunk ingyen.

Szerelmük lángja lassan izzó meleg parázzsá csitult, de nem szűnt meg, az a hatalmas láng igazi mély emberi szeretetté változott, és helyén nem a hideg hamu maradt, hanem az már gyermekeik szemében lobog.



Maguk mögött hagyva öt évtizedet, nyugodt szívvel tudnak egymás szemébe nézni. Fél évszázada kötött esküjük megsárgult békében, csendesen. Egymásból merítettek erőt, hitet, türelmet, egymás válláról átvették a terheket, együtt gyűjtötték csokorba a szép emlékeket.

Kicsit meghatódva, szívből gratulálok, és életükbe békességet, áldást és jó egészséget kívánok!

                                    Dobos Lászlóné
                                    anyakönyvvezető

Gyémántlakodalom


Idén ünnepelte 60. házassági évfordulóját a településünkön lakó Molnár Ilona és Galgóczi László. Ilonka néni és Laci bácsi 60 éve fogadtak egymásnak örök hűséget. Azóta is kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Ezúton kívánunk jó egészséget, békességet további boldog éveket!



 

 

Egy év távlatából

Egy év telt el a helyi Önkormányzati választások óta. Ez az idő olykor kevésnek, olykor soknak is tűnik.


A feladat adott volt: a településünkön elindult fejlődést tovább erősíteni és a kínálkozó lehetőségeket kiaknázni.


Ez idő alatt számos pályázatot nyújtottunk be, „mindenre lövünk, ami mozog” alapon. Tudjuk, hogy a település fejlődését nagymértékben az elnyert pályázatok által lehet megvalósítani, ezért erre a területre nagy energiát fektetünk.


Nagyon sok elképzelés vár még megvalósításra, és remélhetőleg a végeredményt pozitívan fogja mindenki értékelni. Ami nem sikerül pályázati úton, azt megpróbáljuk saját erőből, vagy ahogyan szoktuk mondani nulla forintból megvalósítani. Na, ez talán a legnehezebb feladat, szinte már-már művészetnek számít. Pedig bármennyire hihetetlen, de így készült el a Szociális Alapszolgáltatási Központ udvara és ehhez hasonló módon helyeztünk el új padokat a Bárókertben az ide látogatók számára, és még sorolhatnám tovább az ilyen jellegű kisebb javításokat illetve munkákat. Tehetjük ezt azért, mert működik a közmunkaprogram településünkön. A program anyag- és eszköztámogatását felhasználva, a dolgozók munkájának köszönhetően valósulhatnak meg ezek a fejlesztések. Ebben az évben is történt nagy értékű eszközök beszerzése. Az MTZ-t a közmunka program keretén belül sikerült megvásárolnunk 4 millió forintért. Ezen felül számos kis értékű beszerzés is történt, amelyekkel a település szépítését, fejlesztését törekszünk elérni.


A beszerzett eszközök – mint azt már sokan tudják és élnek is a lehetőséggel – bérleti díj ellenében bérbe vehetők. Ezek a bérleti díjak alacsony összegűek, mivel nem a nyereségszerzés, hanem a lakosok segítése, kiszolgálása volt a célja a képviselő-testületnek.


Lehetőségünk volt még az idén a közfoglalkoztatásban megtermelt zöldségcsomag kiosztására is, mellyel közel száz családnak tudtunk segítséget nyújtani. 
Rendezvényeket is szerveztünk, mely során több újítással próbáltuk színesebbé tenni a programokat, a műsorokat és ezáltal az Önök mindennapjait.


Amint azt Önök is láthatják, minden téren próbáljuk a lakosságot segíteni, a felmerült igényeket kielégíteni, és minden problémára megoldást találni. Valljuk meg őszintén, hogy ez sokszor nem is olyan egyszerű, hiszen mindenki a saját maga gondját érzi a legelőrébbvalónak, és a másokét a legelhanyagolhatóbbnak.

Munkánk során számunkra a legnagyobb megbecsülést az adja, ha Önök elismerően, és mosolyogva mennek végig a településünkön és elmondják, hogy itt élni, itt lakni jó.


Czérna Gábor
polgármester

"Élő könyvtár"

A számítógépek széles körű elterjedése következtében sokan a könyvtárak alkonyát jósolták. Szerencsére ez nem történt meg.


Bevallom azonban, hogy 25 éves könyvtárosi tapasztalatom ellenére számomra is megdöbbentő volt az a változás, ami a szemem előtt zajlott, zajlik. Üljünk hát tétlenül, karba tett kézzel? A könyvek és az olvasás szeretete, a munkám iránt érzett elhivatottság azt mondatja velem, hogy: SOHA.


Ennek jegyében a megszokott könyvtári kölcsönzési lehetőségek megtartása mellett új programok szerveződnek a könyvtárban. Az első „Élő könyvtár” címmel egy egész évet kitöltő projekt. Havi rendszerességgel zajlanak majd a könyvtári foglalkozások egy-egy témát felölelve. Az első október 10-én a Népmese Napja alkalmából nagy sikerrel lezajlott. A csillogó szemeket látva biztos vagyok abban, hogy jó úton járunk. A következő tervezett időpont november 21. Közkívánatra a dinoszauruszok és az irodalom között próbálunk majd kapcsolatot teremteni.


A modern technika kedvelőinek szelfikészítő versenyt hirdetünk az Önkormányzattal közösen. A képek témája az irodalomhoz kötődő legyen, forma és technika tetszőleges. A feltöltött szelfik megtekinthetők lesznek településünk honlapján, ugyanitt lehet majd rájuk szavazni. A legtöbb szavazatot kapók értékes tárgyjutalomban részesülnek.


Tervezzük továbbá a könyvtárban őrzött szövőszék felújítását, melyen bemutathatjuk a gyerekeknek a szövés munkálatait.


Szeretném, ha nemcsak könyvtárként, hanem közkedvelt közösségi térként is kiszolgálhatnánk településünk lakosságának igényeit.
                                   

Harmati Tamásné
könyvtáros

  Következő


Főoldal