Akadálymentes változat
Egy év távlatából

Egy év telt el a helyi Önkormányzati választások óta. Ez az idő olykor kevésnek, olykor soknak is tűnik.


A feladat adott volt: a településünkön elindult fejlődést tovább erősíteni és a kínálkozó lehetőségeket kiaknázni.


Ez idő alatt számos pályázatot nyújtottunk be, „mindenre lövünk, ami mozog” alapon. Tudjuk, hogy a település fejlődését nagymértékben az elnyert pályázatok által lehet megvalósítani, ezért erre a területre nagy energiát fektetünk.


Nagyon sok elképzelés vár még megvalósításra, és remélhetőleg a végeredményt pozitívan fogja mindenki értékelni. Ami nem sikerül pályázati úton, azt megpróbáljuk saját erőből, vagy ahogyan szoktuk mondani nulla forintból megvalósítani. Na, ez talán a legnehezebb feladat, szinte már-már művészetnek számít. Pedig bármennyire hihetetlen, de így készült el a Szociális Alapszolgáltatási Központ udvara és ehhez hasonló módon helyeztünk el új padokat a Bárókertben az ide látogatók számára, és még sorolhatnám tovább az ilyen jellegű kisebb javításokat illetve munkákat. Tehetjük ezt azért, mert működik a közmunkaprogram településünkön. A program anyag- és eszköztámogatását felhasználva, a dolgozók munkájának köszönhetően valósulhatnak meg ezek a fejlesztések. Ebben az évben is történt nagy értékű eszközök beszerzése. Az MTZ-t a közmunka program keretén belül sikerült megvásárolnunk 4 millió forintért. Ezen felül számos kis értékű beszerzés is történt, amelyekkel a település szépítését, fejlesztését törekszünk elérni.


A beszerzett eszközök – mint azt már sokan tudják és élnek is a lehetőséggel – bérleti díj ellenében bérbe vehetők. Ezek a bérleti díjak alacsony összegűek, mivel nem a nyereségszerzés, hanem a lakosok segítése, kiszolgálása volt a célja a képviselő-testületnek.


Lehetőségünk volt még az idén a közfoglalkoztatásban megtermelt zöldségcsomag kiosztására is, mellyel közel száz családnak tudtunk segítséget nyújtani. 
Rendezvényeket is szerveztünk, mely során több újítással próbáltuk színesebbé tenni a programokat, a műsorokat és ezáltal az Önök mindennapjait.


Amint azt Önök is láthatják, minden téren próbáljuk a lakosságot segíteni, a felmerült igényeket kielégíteni, és minden problémára megoldást találni. Valljuk meg őszintén, hogy ez sokszor nem is olyan egyszerű, hiszen mindenki a saját maga gondját érzi a legelőrébbvalónak, és a másokét a legelhanyagolhatóbbnak.

Munkánk során számunkra a legnagyobb megbecsülést az adja, ha Önök elismerően, és mosolyogva mennek végig a településünkön és elmondják, hogy itt élni, itt lakni jó.


Czérna Gábor
polgármester





Főoldal